Deutsch Tamás lesz az MTK elnöke

Na de kérem, hogy lesz ebből zsidózás, ha már egy jobboldali politikus is lefekszik a zsidóknak?...


Bár így is minden a helyére kerül!Ez nem rasszizmus rettegők?Azért egy ilyen nagy hagyományú, a magyar sportban meghatározó szerepet játszó klub különb elnököket érdemelne. És persze nem kellene mindig politikusokhoz futkosnia...Ha még hozzávesszük azt is,hogy a MOB elnöki székébe meg KOKO Istvánt szeretné a Fidesz betenni,akkor már semmin nem csodálkozom!
Avanti ragazzi

Elvált, két házassága volt. Második felesége Für Ágnes Sarolta pénzintézeti vezető könyvelő, Für Lajos lánya volt, akinek 2006 januárjában felvette vezetéknevét, majd válásuk után visszavette a sajátját. Első házasságából három gyermeke született, első házassága alatt titkárnőjétől szintén született egy gyermeke.[1] Hobbijai a labdarúgás, a színház és a mozi. Deutsch nyíltan vállalja zsidó származását, mint magánember és mint politikus.[2]
Az eddig is rossz magyar foci tükörképe az egész magyar szisztémának.Szoci helyett Fidesz.Politikus helyett másik politikus.Ettől még nem javul a színvonal.Épeszű ember nem tesz ebbe a feneketlen teknőbe pénzt.

VÉGRE lépett a fiú egy becsületeset, mondhatni, tiszteletre méltót.Az "ahová való" kifejezésedet viszont nem szeretném továbbgondolni, azt méltatlannak és sértőnek, meg persze tudástalannak, ostobának is érzem.


Ja és volt még egy mákos bejgli is meg a nagymama!Komoly, rendes, soha sem hazudozó politikus. Jó döntés volt.


A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr691987007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása