Éjszakai elmélkedés

2010.06.11. 23:26

Éjszakai elmélkedés:

Hajnal 3 óra előttem az ország sorsa Az.árvíz természeti katasztrófa,de amit az emberiség tesz az az gonoszság.Megalakult a Nemzeti segélyvonal tel.szám 1752. névértéke 250 forint.Mostanáig 600ezer hívás érkezett rá,.a bibi csak annyi két szolgáltató 1749tel szám 200forint tarifa, nem vállalta a 20-as és a 70-es ennek a közvetítését.Összezártak eddig ők látták el ezt a feladatott,adatbázisra hívatkozva hárították el a segítséget.Magyarul ha ők is benne lennének már 1 millió felett lenne az adományozok száma.Mért nem tudunk egységesen összefogni a bajban,mindig a profit az első?

Más : a világsajtót is bejárta például a Finance Timesbe. is megjelent derék Kósa Lajosunk kijelentése amibe ecseteli hazánk anyagi helyzetét.Őszintén le irja nem tarthatók az előirányzott mutatók az év végéig.Magyarul nem tudjuk teljesíteni a 3/9 % alatt tartani a gtp.A görögög el hazudták nem merték megmondani hogy nagy lesz a hiányuk,akkor az volt a baj most mi megmondjuk őszintén az a baj ki érti ezt? Külön érdekesség a média miben léte a helyzetben, valakiknek nagyon érdeke hogy hazudjunk és majd lesz valahogy.de addig is nekünk fizettek a kamat költségeket.Ime példa rá mekkora publicitást kapott e kijelentés,végig futotta az egész világsajtót érdekes nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr512075310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása