Nem jogszerűen tartózkodnak a gárdistákból verbuválódott polgárőrök Gyöngyöspatán

Vajon kik az áll-polgárőrök? Fel kell oszlatni a "hivatalos polgárőrséget", mert a bukott diktatúra fegyveres testületeinek, közte a feloszlatott, és még az SZDSZ által is halálra ítélt Munkásőrségnek a reinkarnációja. Fel kell oszlatni az Országos Polgárőr Szövetséget, mert például elnöke, Túrós András a kommunista rezsim belügyminiszer-helyettese volt, és évtizedeken keresztül vezető rendőri beosztásban szolgálta a Kádár-diktatúrát. A szervezet vezető közül a legtöbben a Kádár-éra politikailag is függő, a diktatúrának elkötelezett rendőrsége vezető tisztségviselői voltak. Édes történet a kormány a demokrácia védelmében arra a hivatalos Országos Polgárőr Szövetségre hivatkozik,indoklásképp mert nem tagja a szövetségnek,Ez olyan komolytalan példa mintha a rend védelmében az In-Kal Securty hozná fel példa gyanánt csak az védheti meg állami intézményeinket aki tagja e szervezetnek. A közös bennük mint a kettőt a Kádár-éra politikailag is függő, a diktatúrának elkötelezett rendőrei vezetik.Mint minden hasonló biztonsági cégnek" megfelelő biztonsági "szakemberek állnak az élén.

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr382755402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása