A magyarságról és a hálátlanságról…



Nem minden magyar állampolgár magyar érzelmű, mint ahogy ez látszik abból a folyamatos, és immár hónapok óta látványos hazaárulásból, amelyet a volt kormánypártok és holdudvaruk követ el Nyugat-Európában Magyarország ellen. Ki-ki közülük a bőröndjén ül és várja mikor kell menekülni a fasiszta, antiszemita, rasszista – a Fidesznek kétharmadot adó – demokratikus többség elől. Mások 1933. Németországát vizionálják, megint mások a demokráciát féltik azok közül, akik 2006-ban belelövettek a békésen ünneplő tömegbe.

Nekem azonban egy érdekes dolog jár a fejemben. Tapasztalatok alapján…

Családom egy része német származású, és csaknem négyszáz éve építi ezt az országot, s vált olyan magyarrá, hogy sok „színmagyar” megirigyelhetné azt a nemzeti érzést és identitástudatot, amellyel rokonaim rendelkeztek. Igaz, sokukat elvitték a Hortobágyra istállólakónak, kitelepítették vagonokban 10 kilós csomaggal, másokat megöltek vagy éppen Nyugatra szökött kényszerből a szerencsétlen halál elől, amit Gyurcsány korábbi párttársai helyeztek kilátásba.

Érdekes módon ezek a nemzetiségiek, ezek a németek – néhányuk visszaszökött a kitelepítés után -, úgy ragaszkodtak a magyar földhöz, a nyelvhez, a magyar kultúrához, hogy e ragaszkodást mintaértékű. Soha egyetlen szóval nem emlegetik a „magyarok” negatív tulajdonságait, s még Stuttgart mellett is könnyezve éneklik a magyar himnuszt. Ha pedig a magyarságot bármilyen atrocitás éri, német állampolgárként is keményen kiállnak és álltak ki a meghurcoltak is Magyarország mellett.

Nem értem tehát a zsidó Konrád Györgyöt, Paul Lendvait, vagy hazai névrokonát, az egykori cenzort. Megnyilatkozásaikból az látszik, hogy ezek az emberek gyűlölik a magyarságot, a magyarokat, a nemzetet, az országot, a kereszténységet… Pedig legtöbbjüket magyar paraszt, magyar polgár mentette meg a haláltól, vagy legalábbis a vagontól. S ezek a túlélő nagyhangúak elnyomják a békére vágyó és magyaroktól nem rettegő zsidók figyelmeztető hangját. Igen, van efféle hang – egyre több, és egyre erősödő. Mert akik ma zsidóként írnak magyarellenes cikkeket, akik ma a magyarságot ütik a holocaust okán, azoknak a magyarság, a magyarok adtak új életet… azaz, ők védték eleiket vagy őket akkor, amikor szeretetre és védelemre volt szükség. Ma gyűlölködnek és hazát árulnak, mert féltik a velük, az ő szeretett politikusaik uralkodása alatt soha nem létezett, most azonban kézzelfogható valósággá lett demokráciát.

Mi látszik ebből? Az, hogy saját nemzetiségüket, vallási közösségük tagjait gyűlöltetik meg, ugyanis a tömegnek nincs pszichológiája. Nem tudja, hogy vannak olyan zsidók, nem is kevesen, akik pont ettől a hazaáruló féreg csőcseléktől rettegnek, mert azok bizony nem saját fejükkel és életükkel játszadoznak jó pénzért, hanem az övékkel. S míg ezeket a magyarok mentették, addig a német kisebbséget a magyarok juttatták sokszor kíméletlenül nehéz helyzetbe a vagyonért, az otthagyott házért, holmiért. És mégis: a német ma is szereti Magyarországát, hazáját. A hangos, politikai zsidó pedig gyűlöli… és meggyűlölteti azt a zsidót is, aki szintén magyar hazáját szereti…

Pedig élhetnénk boldogan, békében és szeretetben. Ám ez nem rajtunk múlik, hanem azokon, akik hatalmukat vesztették és most hazát árulnak. S van, aki még mindig hisz ezeknek a hazátlan hazaárulóknak itthon és Nyugaton egyaránt. Sokszoros tehát a bűn, amit ezek a patkányok elkövetnek, mert minden ellen lázítanak, ami szent. Az emberiség ellen, a haza ellen, és a szeretet ellen. És a magyarországi zsidóság ellen… mi ez, ha nem megfontolt és aljas antiszemitizmus? Mert ezek sem nem zsidók, sem nem magyarok… SENKIK! Hiszen európaiaknak sem nevezhetők, mert Európa nincs keresztény Magyarország nélkül!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.