A vágóhídon láttam a vezérbika méltósággal oda ment és hagyta sorsát, jöjjön aminek jönnie kell. Érdekes mindig az üsző tombolt és küzdött az életéért.

A vágóhídon láttam a vezérbika méltósággal oda ment és hagyta sorsát, jöjjön aminek jönnie kell. Érdekes, mindig az üsző tombolt és küzdött az életéért. A sors jön kíméletlenül és homlokunkba vágja a csákányt, nincs tovább, megszűntünk, lépéselőnyben a falka, ők már összeállnak a maradék csont reményében. Lásd 3 párt dörgölődzik már egymáshoz. A nemzeti oldal hallgat kivár. De mire vár, kérdem. Maradék esély is el játsszuk a fennmaradásért való küzdelmekben, már rég nem arról van szó, ki lesz hatalmon, hazánk a tét és a jövőnk. A paraszt logika azt kínálná, nemzeti oldal is álljon össze a többiekkel szemben. Bár intő jel a gyűjtőpárt, amit bekebelezett, azt fel is morzsolta, tehát a függetlenség látszik az egyetlen jó megoldásnak most. A cél szentesíti az eszközt, lehetne engedni a gyeplőn. Csak vigyázni az irányra és mindig előre - mondaná nagyapám. Le lehetne faragni a sallangokat és elhatárolódni minden ránk rakott jelzőktől, ezzel is elfogadottá tenni minket a világban. Méltósággal tűrve, hogy elvéreztessenek, vagy küzdeni a végsőkig és ellenállni. Tudom, a hősök ideje lejárt, de tennünk kell valamit, mert az idő könyörtelen és mindig a gyengék múlnak el a világ színpadán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.