Országot járva

2010.11.03. 10:57

Járom az országot és döbbenten látom nap mint nap a szegénységet és a nélkülözést, Dunántúltól az alföldig ahol ez lassan már természetes és elfogadott .Fagyhaláltól rettegnek a Borsod megyei Abaújszolnokon. A településen élők levélben kérték Pintér Sándor belügyminiszter segítségét. A faluban óriási a szegénység: az ott lakók közül csak egyetlen embernek van munkája. A tüzelőt eddig a közeli erdőből hordták, de, mióta szigorúbb büntetés jár a falopásért, nem mernek lopni. Most azt mondják, hogy félnek a kihűléstől. Segíteni pedig az önkormányzat sem tud "Jövedelmük és munkahelyük sincs. Ők ezt nem tudják megoldani. Az önkormányzattól várják a segítséget, de az önkormányzat erre nem kap normatívát, hogy segélyeket adjunk” – mondta el Gönczi Gáborné polgármester.Az önkormányzat adóssága is több mint húszmillió forint. A településen egyébként193-an élnek. 72 gyerek halmozottan hátrányos családban él. A belügyminiszternek küldött levélre egyelőre nem kaptak választ.Csepp a tengerben kiragadott példák egyike.Nincs olyan hely az országban ahol nem a nélkülözés az úr.Dombóvár alatt Siklóson át közel a határnál jártam Alsószentmártonig.Ingáznak az emberek és míg a napi munkájukat végzik addig otthon hagyott házaikat lerabolják a sáskák,ők nem hangyának születtek igaz.Orbán Viktor miniszterelnök korábbi testőrének először terrorelhárítói posztot, majd 10 milliárd forint közpénzt adományozott hűségéért cserébe. Indokot nehéz lenne találni, hiszen az ország terrorfenyegetettsége nem változott.Ebből az összegből 2 ezer őrsöt lehetne felállítani körzeti megbízottal együtt Csak bízni tudok Istenben talán jobb lesz egyszer az embereknek Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr402419173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása