Barátom levele

2011.10.16. 20:56

 

A liberális hazugságok talajára tévedt MSZP elnöke nem képes mást mondani mint a megtévesztő hazugságokat.
Az országot kiárusították, kiszolgáltatták idegen érdekeknek. A jelen korunk gyarmatosítása gazdasági téren folyik, és ahogy erre maga Simon Peresz is hivatkozott 2007 október 7-i beszédében azért nagyon jó a birodalomépítőknek, mert annyi felelősségük sincs a leigázott országok lakosságágával szemben, mint volt a hajdani gyarmatosítóknak a gyarmataikkal szemben. És ez igaz. Láthatjuk a nemzetközi tőke támadásai alatt nyögő görögöket, a látszólag, mert már csak látszólag saját vezetői hajtják végre a legkegyetlenebb, legembertelenebb lakosság elleni intézkedéseket.
Az MSZP elnöke, mely párt amikor kormányozott, az országot teljes erejével erre a kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Még 2010 nyarán is, jött az IMF, no akkor mi is lesz a következő lakossági megszorítás. És a nép által 2/3-al választott kormány elküldte az IMF képviselőket. Nem kérünk a nemzetközi bankárvilág népeket nyomorító politikájából. És mint látható, most a világ egyre több országában egyre erősebben tiltakoznak ez ellen a bankár világ ellen, amit az MSZP teljes erejével az ország ellenében, az ország lakosságát elárulva kiszolgált.

Mesterházi ne beszéljen semmilyen megnyomorításról. Sem gazdasági, sem lelki, sem kulturális megnyomorításról. Mind ezeket eddig az utóbbi időkben ők művelték!!!

A gazdasági nyomorításról beszéltem. A nép kétharmados többségével kormányzó Fidesz+KDNP nem hatalom mánia, és totalitárius kormányzás, hanem a magyar népnek a teljes elutasítása annak amit ők műveltek!!! Az MSZP-t és az LMP-t a magyar választók a politika pártvonalán kívülre utalták a választással. Mint minden körülöttük hazugság, így ezt a tényt egyeduralmi törekvésnek beállítani, jól illik a hazugságaik sorába. Sajnos az is az ő hibájuk, hogy nincs egy, valóban a magyar emberekért munkálkodó, liberális eszméktől mentes, baloldali értékek mentén politizáló párt. Erre, mint konstruktív ellenzékre valóban nagy szükség lenne.

Szellemi megnyomorításról pedig ne beszéljen az, aki annak a pártnak az elnöke, amely Magyarországon is behozta azt a középkort is megcsúfoló törvényt, amely alapján gátlástalanul hamisítják a múlt századi történelmünket. Könnyű, mert aki a hamisításokat kétségbe vonja, az börtönnel büntethető. És ezen jó gazdasági előnyöket remélnek, mert ha már a magyarok nagyobb nácik voltak a náci Németországnál is, akkor teljesen jogos a MÁV ellen indított 2 milliárd dolláros per az USA-ban. Ezek alapján mi sem biztosabb, hogy megítélik, és mert a MÁV a magyar nép tulajdona, majd fizetik a magyar emberek. Nos ez van az MSZP állandó fasisztázása mögött. És aligha lehet csodálkozni, hogy egyes kisebbséghez tartozók úgy nyilatkoznak külföld felé, ahogy azt Konrád György, Heller Ágnes, Kertész Ákos teszik. A fasizmus az, amikor egy nemzet más nemzet feletti uralomra tör a legembertelenebb módszerekkel. Az MSZP-nek is illene belátni, most éppen azokat szolgálják, akik a jelenben mások feletti uralmat gyakorolnak, és akik embermilliókat tartanak gettóban embertelen körülmények között a jelen korunkban. Akik a fasizmus lényegét művelik, olyan álságos tőlük a fasizmus rémével riogatni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr483307851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.