Kis madárka kalandja

2009.08.30. 22:24

Ház előtt a bejáratnál a sarokban mozgolódásra lettem figyelmes,lehajoltam megdöbbenésemre vergődö csupasz testet láttam.Felvettem tenyérnyi boldogság pihegett kimerülten kezemben.Be azonosíthatatlan szárnyas teremtmény összekuporodva kuksolt kezemben.Ösztönösen körbenéztem a ház előtti fákat, keresve melyik fészekből eshetett ki a drága állatka.Este felé járván nem sok lehetőség volt számomra,így hát föl vittem lakásomba betettem egy kis kalitkába.Biztonságba került próbáltam kitalálni mit ehet szegényke,víz mag élelem vette körül.Tesó nevű macsekom heves érdeklődést tanúsított az új jövevény irányába így kénytelen voltam kizárni a szobából.Már megérte egész éjjel sorolta macskák szabad népe jogait az előszobából. Másnap kicsit gyűrötten hogy oldjam a feszültséget az ablakba tettem a kalitkát,sütött a nap gondolván hátha jót tesz kis vendégünknek.Aggódtam mivel semmit nem óhajtott enni.Kalitkában heves csipogás volt csak halható ,és lőn a csoda megjelent cinke anyuka képében.Trillázva köszöntötte csemetéjét,elrepült majd újból megjelent szájában minden földi jóval.Ezután naponta jött etetni fiókáját több héten keresztül,mi meg szájtátva csendben figyeltük a gondoskodását.Megerősödvén kinyitottam a szabadság ajtaját és ő élt vele elrepült mamája után.Némi ürességet hagyva maga után.

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosh.blog.hu/api/trackback/id/tr721349560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Királyliliom 2009.12.07. 20:29:23

"Némi ürességet hagyva maga után." ... De a Ti szívetekben örök melegséget.
A Szabadság utáni vágy olyan, mint a
tiszta levegő ... ha eléred,hatalmasat szippantasz belé, ami átjárja egész testedet,s a lelked megtisztul. Ezután ennek rabja leszel, s úgy kell, mint az Éltető Víz ...
süti beállítások módosítása